Adri bemutatkozása

Megtérésem története

Az öcsémmel együtt nagy szeretetben növekedhettem fel. Mint egy jó családhoz illik, minket is beírattak hittanra, voltunk elsőáldozók, de számomra ez nem sokat jelentett. Szüleim sohasem tagadták Isten létezését, de ettől többet nem hallottunk Róla. Ők sem ismerték Őt közelebbről. Kamaszkori vívódásaim során én is megbizonyosodtam arról, hogy léteznie kell egy szerető Istennek. Sokszor imádkoztam Hozzá, de távolinak, megközelíthetetlennek éreztem Őt. Pedig Ő már akkor elkezdte magát megmutatni nekem.

17 évesen találkoztam amerikai keresztyén fiatalokkal, akik számomra addig ismeretlen módon beszéltek Istenről és Istennek. Megfogott a szeretetük, az örömük. Akkor még nem sejtettem, hogy ez már Isten csalogatási tervének része volt. Beletartozott ebbe az is, hogy keresztyén barátaimat utánozva jó akartam lenni. Mindent megtettem ezért, de csődöt kellett jelentenem pár hónap elteltével. Kétségbeesést és őszinte haragot éreztem Isten felé. Mit akar még tőlem? Nem elég Neki ennyi igyekezet? Nem látja, hogy belerokkanok?

Ő azonban nem hagyott ebben az állapotban, Ő azt akarta, hogy én valóságosan megismerjem az Ő lényét, tervét. Egy napon rádöbbentett arra, hogy: “Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (1Jn 4,10)

Rájöttem, hogy Isten tőlem egy határozott döntést vár. Arra vár, hogy végre mondjak igent. Igent arra az igazságra, hogy Ő már megtett értem mindent. Elküldte a Fiát ide a sötétségbe, közénk, hogy ő meghaljon értem is, eltörölje az én bűneimet is, és világosság ragyogjon fel a szívemben, az értelmemben. És egy napon megtörtént ez a döntés, már több, mint öt éve. Azóta egyre hálásabb a szívem, mert egyre jobban megértem, milyen nagy volt Isten szeretete és türelme hozzám, és egyre jobban meglátom az akkori dacos, konok, és ellene lázadó szívemet. Azon a napon Ő adott nekem egy új szívet, amiben már Ő él, és uralkodik. Így már tud ez a szív megbocsátani, igazán szeretni, adni. Egyszerűen azért, mert a régi meghalt és új jött létre. Megkaptam életem legnagyobb ajándékát: megbékültem az én mindvégig szerető Teremtőmmel, akit így már Édesatyámnak nevezhetek, és megbékélt szívvel mehetek Hozzá majd egykor haza, a mennybe.